Az idei év a bővülés éve az Antal László Photographynél. Ettől az évtől kezdődően már Highlights Videót is tudtok kérni csomagjainkhoz - reméljük, sokatok örömére:) Itt is az első, Orsi és Gábor esküvőjéről!
]]>
Januárban ritkán fotózom esküvőt, de ha igen, akkor ez mindig nagyon egyedi élmény. Jevgenyija és Attila esküvője igazi nemzetközi koprodukció volt – a Bécsben élő magyar fiú és orosz menyasszonya Szlovákia egyik kisvárosában mondta ki az életre szóló igent egymásnak, a vőlegény szülővárosában. Kreatív fotózásuk helyszíneként a Duna partot néztük ki, nem számolva azzal, hogy ilyenkor, januárban a folyó mellett milyen hideg szél tud fújni. De a pár hősiesen bírta (és a fotós is:).
Jevgenyija és Attila! Sok boldogságot!
Az Őszi Esküvő Kiállitáson találkoztunk először Zsuzsival és Flaviuval, és talán mondhatom, hogy már rögtön ott volt egyfajta „egymásratalálás”, ugyanis mint utóbb kiderült, én azon kevesek egyike voltam, aki helyesen tudta kiolvasni Flaviu román eredetű vezetéknevét. Nem hiába töltöttem életem első 18 évét RomániábanJ
A jegyesfotózást Pécsre terveztük, mindketten ezer szállal kötődnek ugyanis a városhoz. Én pedig szivesen mentem: Pécs egy igazi kincsesláda egy fotós számára, tele izgalmas helyszinnel. Egy jó kis vasárnap délutánt töltöttünk el a Kultúra Városában.
És hogy arról is meséljek kicsit, hogy a fényviszonyok mennyire befolyásolják a fotós munkáját, az izgalmas fények milyen hatást tudnak kiváltani a fotókon: Zsuzsi és Flaviu esküvői helyszine kifejezetten kedvezett az érzelmekkel teli pillanatok megörökítésére. Az étterem tetőszerkezetének rácsain keresztül ugyanis úgy szűrődtek be a napsugarak a szertartás alatt, hogy erős fény-árnyék kontrasztokat hoztak létre a teremben. A képeken pedig drámái hatást.:)
Az mindig dilemma elé állitja a párokat az esküvőszervezés során, hogy a vacsora és buli alatt vajon legyenek olyan "játékok", amelyek a násznépet is (pluszban) szórakoztatják, amelyekkel fokozni lehet a hangulatot vagy ne legyenek... Ha legyenek, milyenek legyenek? A partikellékekkel teli fotósarok most is szuperül működött - a kék mikrofonfejparóka és a rózsaszín nyuszifül is csodásan állt az ifjú férjen!:)))
(Jurec Miklós ceremóniamesternek pedig a szőkebombázó-paróka!:)
Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a napnak!
Zsuzsi és Flaviu! Sok boldogságot!
Vania és Károly jegyesfotózásáért mondhatni egész messzire utaztam, Berlinig, nekik ugyanis az volt közelebb, én pedig utólag is köszönöm nekik az ötletet! (A jegyesfotózásból most csak kis ízelitő következik, arról szóljon majd egy külön poszt.)
Az esküvő egy júliusi napra esett, amiről talán elárulhatok annyit, hogy egy nagy európai körutazás része volt. Vania családja ugyanis egy óceánt szelt át, hogy itt legyen az esküvőn és úgy tervezték meg ittlétüket, hogy körbejárják Európa nagy városait, az ifjú párral közösen. Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy a nagy utazás egyik állomása volt Budapest, ahol Vania és Károly az oltár előtt összekötötték életüket.
Rengeteg érzelem, mély és meghitt pillanat sűrűdött a napba. Ilyenkor néha még maga a fotós is meghatódik, csendben, a gépe mögé bújva. Vania és Károly boldogsága átsugárzott mindenkire.
A kreativ fotózást az esküvő másnapjára terveztük, és bevallom, kissé félve csörgettem meg Károlyt délután, hogy vajon az igazán kiadós, hajnalba nyúló esküvői buli után mennyi erejük maradt arra, hogy körbesétáljuk és fotózzuk a Budai Várat, de bátran kijelenthetem, Vania és Károly igazi hősök voltak! Számomra mindenképpJ Hatalmas lelkesedéssel vágtunk neki fotózásnak.
Köszönöm, hogy részese lehettem esküvőjüknek!
Vania és Károly! Sok boldogságot!
Amikor először találkoztam személyesen Lilivel és Ettoréval, (amit a távolság miatt már jópár skype-os beszélgetés megelőzött), rögtön kiderült, hogy mindketten Budapest szerelmesei. Már a jegyesfotózást is a budai vár vonzáskörzetében tartottuk, ahol Ettore két kattintás között számomra is új infókat osztott meg velünk, lelkesen mesélt a Lánchíd építéséről.
Nem meglepő hát, hogy egy ízig-vérig budapesti esküvőt álmodtak meg. A menyasszony a koszorúslányokkal egy belvárosi, váci utcai, airbnb-n foglalt lakásban készülődött, kreatív fotózásunk a főváros egyik legszebb panorámájú kertjében, a Várkert Bazárban volt, a szertartás a budai látképet is meghatározó templomban, a Szilágyi Dezső téren. A bulit pedig hol máshol is tarthatták, mint a Dunán, egy a Lánchíd lábánál ringatózó hajón. (Ahova, természetesen, a szertartásról sétahajóval érkezett a násznép, és aminek lefotózása igazi feladatot jelentett a fotós számára: ahogy haladt a hajó a Dunán, én úgy futottam „mellette” a rakparton, hogy a megbeszélt fotót elkészítsem:) Sikerült!)
Igazán örülök, hogy részese lehettem Lili és Ettore nagy napjának. Öröm volt őket fotózni!
]]>